Túlkompenzálok

Idős néger bácsi az éjjelnappali közértben. Mifelénk nem látni idős fekete bőrűt, fiatalok persze vannak, a Blaha Lujzán látni őket, vagy afropartin a kvalifikáltabbakat, hosszú, raszta hajjal, karperecekkel, színes horgolt sapkában. A bácsi a felvágottak között válogat, majd az egyiket felemelve, tört magyarsággal, kedvesen megkérdezi tőlem: ebben van disznó? Leteszem a kosaramat, átfut az agyamon, vajon hányszor nevezték már büdös niggernek, leköpték-e már a villamoson, s eszembe jut az is, hogy honnan jött, volt-e börtönben, megkínozták-e, Ali testére gondolok, a török kommunistáéra, tele sebhellyel, kegyetlenkedések nyomaival, s arra, ahogy tör az üres kenyérből, s falja, hiába szólok, hogy várjon, mert készítek szendvicset, ő csak üresen eszi, olyan éhesen, mint aki sosem evett még. Egyenként nézem végig a vákuumos csomagolású húsok kínálatát, alaposan végigolvasva, melyik mit tartalmaz, s hosszas szemlézés után kiválasztottak egy baromfifelvágottat a bácsinak. Ő hálásan néz rám, én már-már émelyítően kedves vagyok, majd a pénztárnál kellemes hétvégét kíván nekem.

17 válasz: “Túlkompenzálok”

  1. Ignotus Pál

    Igen. Nagyon is túlkompenzálsz. Már – már hiteltelen vagy így…

    Az eszedbe szokott jutni, hogy minden nyolcadik alsótagozatos kisiskolás éhesen megy iskolába, mert nincs otthon reggelire pénz…?

    És az, hogy Bajnai Gordon (és tsai.) szemérmetlen csődbűntettei miatt négy békési paraszt lett öngyilkos az elmúlt években?

    Meg hogy a hajléktalanok száma 1990-hez képest mára 540-szerese lett?

    És lehetne folytatni a sort…

    Biztos, hogy nem kéne már egy nagy – nagy tüzet rakni, és….

    Mert ha ez így folytatódik, akkor…

  2. J.A.D.Q.

    Szerintem eszébe jutott ;-) . Azt hiszem, Répa a “think globally, act locally” egyik legélvezetesebb példája.

  3. Huba

    Ősszel a Deák téri Rotschild előtt kért 300 forintot egy lány tőlem. Ledöbbent voltam, épp akkor jöttem ki a boltból. Szatyor nem volt nálam, minden a kezemben és a hónom alatt…, akkor ment el előttem. Még filoztam, hogy nicsak, de csini valaki…Aztán megfordult és mondta, hogy szálóra gyűjt és ennyi hiányzik még…

    Szemébe se mertem nézni, de hang lejtése után őszinte volt és nagyon alázatos. Én éreztem magam hülyén. Elnézést kért és megköszönte.

  4. batman

    Gyere Csepelre és nézd meg hogyan ebédelnek a kukából az emberek.
    Nem viszik el haza a kaját, hanem ott a kukánál fogísztják el amit találnak.
    Ilyenkor ezembe jut, hogy “Magyarországon nagy a jólét”.

    (idézet: találd ki)

  5. Répa

    Minap volt a Szolidaritás Éjszakája. Az elejére odajött a szociálisügyi miniszter, ne is jegyezzük meg a nevét, és azt mondta, hogy milyen jó ez a rendezvény, meg hogy milyen jó, hogy a fiatalok ilyesmit csinálnak. Közben persze villogtak a vakuk.
    Tényleg, gondolta mindenki, milyen kurva jó, hogy van ilyen rendezvény, de valahogy sokkal jobb lenne mégis, ha nem lenne ilyen rendezvény, és mi, szimpatikus fiatalok nem kellene, hogy szolidaritásból eltöltsünk egy éjszakát, kartonlapokon dideregve pár órán át átérezve azt a mélyszegénységet, ahonnan talán már nincs is út felfele.
    Rákfeneügyi miniszter pár parola után persze hazament a jól fűtött, nyilván nem szerény hajlékába.
    Igen, Ignotus, eszembe jut.

  6. Ignotus Pál

    Köszönöm, örülök, hogy nem csalódtam benned!!!

  7. ShalomAlechem

    Répa, abból a vizitből csak a vakuvillogás volt a fontos!!! :(

    Ignotus, folytatódni fog. “Ezeknek” soha nem lesz elege a harácsból. Amit most spanyolcsizmával kipréselnek belőlünk, az eddigiekhez hasonlóan, jórészt az ő zsebükbe megy, nem az ország javára.

    Az a baj, hogy nincs egy karizmatikus vezető, aki egy népi mozgalom élére állna. Csak így lehetne nagytakarítást csinálni!

    Batman, nálunk időnként összeverekednek a kukázók. Mint a girhes farkasok. 16 év alatt ide jutottunk. :(

  8. Ignotus Pál

    Kedves Répa!

    A reagálások számából ítélve (nem csak a te blogodon) a pasikat (sajnos magamat is beleértve) jobban érdekli a politika, mint az erotika.

    Mi lesz így a világgal?

    Ha így megy tovább, nem lesz aki csatakosra kócolja lila hajadat!

    Aki vehemensen leszagassa imádott fekete meltartódat!

    Aki kékre harapja szexis fülcimpádat!

    Hacsak nem fanyalodsz megint a könyvárusnőre, némi pacsuli ellenében…
    :) :) :)

  9. Huba

    Répa, mikor bicikliztél utoljára? Nem kell a láncot beolajozni ??? ;)

  10. ShalomAlechem

    És a gumit karbantartani? :)

    Meg a nyerget pozícióba állitani? :) :)

  11. ShalomAlechem

    A nyerget? Miért? Hogy biztosan jó legyen neked!!! :) :) :)

  12. Ignotus Pál

    Két idézet ebben a műfajban az Indexről.

    A: bulgakov 2006.12.07. 13:45:23
    nekem volt egy olyan csajom, aki mindig tartott valamit a pennájában, mert különben kikészült. nem vicc. aztán vettem neki gésa golyókat, de azok nem jöttek be neki, maradt a talpas öngyújtónál, de kedves lány volt amúgy.

    B: nekem volt “dolgom” már mindkettö fajtával :
    1.az egysejtü ugy sikoltozott illetve ugrált az ölemben,hogy már ugy éreztem,hogy ö dug engem.Igy utolag ugy gondolom,hogy ezeknél a lányoknál idegileg nincs vmi renden
    2.egyszer pedig egy nagyon okos jogász csajjal hozott össze a sors : neki az volt a dilije,hogy
    dugás közben a körmeit az oldalamba mélyitette + az orromba vagy az arcomba harapott.Egyébként mindig pulcsiban szeretkeztunk,mert szerinte,a melleit nem érdemeltem meg :)

  13. Huba

    ..és beállítanám a dinamódat is !!!

  14. ShalomAlechem

    Naaaa! Hadd tegyük rendbe….a cajglidat! :)

  15. Répa

    Nem akarom kedveteket szegni, de én csak két tampont dugtam fel magamnak tegnapelőtt, szórakozottságomban. Éreztem is az órán, hogy valami nagyon kényelmetlen, szerencsére nem kellett nőgyógyászati ügyetre mennem. Aztán persze egész nap paráztam, hogy nem követtem-e el ismét ezt a bakit. Fürdés után a középső ujjamat feldugtam, hogy ellenőrizzem, nem kószál-e bennem még valami. Viszonylag ritkán tapogatom magamat, kicsit furcsa volt, úgy éreztem magam, mintha egy feminista “barátkozz a pináddal” önismereti tréningen lennék.
    Tampont szerencsére nem leltem, de az elmúlt idők aktív nemi életének köszönhetően hihetetlenül megizmosodtam. Lüktető izom vagyok belülről, még az ujjamat is meg tudtam szorítani. Elképesztő, hogy a szex milyen jótékony hatású!

  16. Ignotus Pál

    Akkor mostantól kidobod a dugóhúzót és a sörösüvegnyitót??? :)

Válasz