Bevallom, elsírtam magam tegnap este, amikor a híradóban hallottam a szomorú hírt. Lázár Ervin hazament a Négyszögletű Kerek Erdőbe, hogy találkozzon barátaival, Mikkamakkával és Vacskamatival, a két csavargó külsejű egyénnel, Aromóval, a fékezhetetlen agyvelejű nyúllal, Szörnyeteg Lajossal, a legjobb szívű behemóttal, Nagy Zoárddal, a lépkedő fenyőfával, Mamintivel, a zöld kicsi tündérrel, Ló Szerafinnal, a kék lóval, Bruckner Szigfriddel, a kiérdemesült cirkuszi oroszlánnal, na és Dömdödömmel, aki csak annyit tudott mondani, hogy dömdödöm, de ebben minden benne volt, az is, hogy mennyire szeret minket…

Öcsémet nem tudták az olvasásra szoktatni a szüleim, pedig nekünk igazán a Weöres Sándor esett a fejünkre a bölcsőben, Szabolcs mégsem olvasott, az indiános regényei szép lassan átvándoroltak az én pöttyös és csíkos könyveim mellé.
Ezért is örültem, hogy Lázár Ervint sikerült megszerettetnem vele, nagyokat hahotázva olvasta, amikor Berzsián, a költő szakít az emberiséggel. Így amikor az író a közelükben tartott író-olvasó találkozót, öcsém hóna alá kapta Hangát – és ezt szó szerint kell érteni, úgy hordta, mint egy vekni kenyeret! -, és elment vele. Átírtuk a Virágszemű mesében Varga Julcsa nevét Veronika Hangára, hogy azt dedikálja az író.
- A találkozó kicsit unalmas volt – mondta öcsém -, én voltam az egyedüli, aki kérdezett, a gyerekek kornyadoztak, és Ervin bácsin is látszott, hogy fáradt. Megkértem, hogy írja alá nekem a mesét, és hogy hadd fényképezzem le a gyerekkel. Ásítozva egyezett bele. De amikor meglátta az alig fél éves kicsi lányomat, felderült az arca: jaj, nem is gondoltam, hogy ilyen pici, jaj, de aranyos!

A dedikált mesét szépen eltették Hanga féltett kincsei közé. Hiszen a gyermekirodalom legnagyobbja ajánlotta neki.

Dömdödöm!

Elküldve: 2006. december 23., 12:08-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.