Saller balról

Végre. Végre egy valamirevaló tüntetés, bár csak a szoftverzió, de legalább mozgolódik valami balról is. Az Opera előtt tüntetünk, most is, csak én adtam fel, de még lehet, hogy visszamegyek… pisilés és harisnyahúzás után, ilyen banális dolgok vetnek véget sokszor a forradalomnak, mint ahogy egy hétköznapi marhavásárral kezdődnek néha. Tüntet az alsó tízezer, hajléktalanokkal roptam a táncot olasz munkásmozgalmi dalokra, volt paprikás krumpli, és paprikás hangulat is, jócskán.
- Nem kértem limuzint – üvöltözi egy ifjú punkgyerek a hangosbemondóba. – Szégyelljétek magatokat, rohadt burzsujok!
- Nem burzsuj az – kontrázza egy elvárs -, munkahelyteremtőnek mondják azt mostanába’.
Egy bozontos hajú elkéri a szócsövet, József Attilát szaval.
A túloldalt persze ezt egy cseppet sem zavarja. Rendőröktől, hatalomtól védve szállnak ki az elegáns taxikból, a bugyijuk került annyiba, mint az én egész éves jövedelmem. Szemüket sem vetik ránk.

42 válasz: “Saller balról”

  1. dr.Kotász

    Kedves Répa, mindig felpiszkálják a fantáziám a tüntetős bejegyzéseid. Igazándiból kicsit irigy vagyok, egyrészt azért, mert az ilyen-olyan problémákat jobban felismered mint mások (elsősorban magamra értve), másrészt pedig, mert leszarod az olyan fóbiákat, mint hozzáérni egy hajléktalanhoz stb. Nem hiszek a tüntetésekben, legalább is az elkúrtuk cirkusztól errefele, viszont azt meg kell adnom: a lelkiismeretemre hatottál, becsületesen. Vasárnap, boxerben, a számítógép előtt egyébként aligha törném azon a fejem, hogy mit is lehetne tenni, pl. a hajléktalanokért, koldulásra kényszerültekért. Megpróbálom megcsinálni, azt, amire gondoltam, így hirtelen. Ha összejön, majd bepofázok még a blogodba. Esetleg amúgy is…

  2. kesztió

    Te Répa! Hogy létezik, hogy ezek az események nem jutnak el a médiába. (Se a jobboldaliba, se a baloldaliba, még mielőtt valaki megint beindítaná a gramofont.)

    Nem vagytok elég fontosak? Vagy rosszul csináljátok?
    Amúgy egyik kedvenc mozgalmi dalom, még kölyökkoromból:

    Avanti poppolo, alla riscossa,
    bandiera rossa, bandiera rossa.
    Avanti poppolo, alla riscossa,
    bandiera rossa trionferà.

    Bandiera rossa trionferà,
    bandiera rossa trionferà,
    bandiera rossa trionferà.
    Evviva socialismo e liberta!

    :)

  3. Ursula nővér

    Maga ott Kolozsváron vak és süket Magyarországot illetően. Olvasom itt hónapok óta tudálékos nagyképű hozzászólásait, amikből a vak is látja, hogy nem tud semmit, csak az arca jár.
    Az Operabálos tüntetésről beszámoltak a rádiók, Info – Klub – Gazdasági meg még egy fél tucat. A tévék ugyanígy, még a gagyitévék is, RTL Klub, tv2.
    Kiskegyed meg jobban tenné ha visszavenne a nagy okosságából, és valamennyit leeresztene pukkadásig felfújt, de csak levegőt tartalmazó egójából. Nagyon bunkó és műveletlen, ennek ellenére macsónak tetszik képzelni magát, különösen irritáló, amikor egy nő önhöz való szex iránti vonzalmát a vele megitatott borosüvegek mennyiségével akarja elérni.
    Egyszer majd próbálja ki, milyen az, amikor önmagát adja, ergo önmagáért szereti egy nő! Ha talál a világon legalább egy ilyet.
    Addig meg ne firkáljon ide hülyeségeket, inkább tényleg énekelgessen mozgalmi indulókat. A szellemi szintjéhez, intelligenciájához sokkal jobban illik!!!!!!

  4. demeter szilard

    Hadd firkáljon, az én szellemi szintemhez és intelligenciámhoz legalábbis illik. Maga meg, Ursula nővér, fejtse meg, mit akart mondani a “amikor egy nő önhöz való szex iránti vonzalmát a vele megitatott borosüvegek mennyiségével akarja elérni.” kitéttel, mert nekem ez viszont magas.

  5. dr.Kotász

    Ursula nővérhez szólok a szűz Mária malaszttal teli szavaival: mi van?

  6. Ursula nővér

    Szilard, az egy elözö beirása, amikor Répával kapcsolatosan sajnalkozott, hogy nem itatott meg vele még 1 ü bort, hogy megdughassa Répát.

    Doktor úr, vasárnap du van. Meg az hogy nö létemre rajongok Répáért, pedig betonkemény hetero vagyok. Ennelfogva nem teccik ennek a pirosfenekünek a szpicse, ahogy elöadja a “látod én még hozzád is leereszkedek” cimü öntömjéndicshimnuszait.
    A többi benne van a 12.22 -ben.

    Érdekes a nicked, az egyik pasim Kotány veznevü volt, de renceressen Kotásznak hítta magát. Dr. Kotásznak…

  7. Ursula nővér

    Állt a bál az Operában
    2007. február 11. 15:08

    Info radio

    Drágakövekkel kirakott pink ruhában jelent meg a szombati Operabálon az est díszvendége, Daryl Hannah amerikai színésznő. A rendezvényre kétezren vettek jegyet, a legdrágább 288 ezer forintba, a legolcsóbb 72 ezer forintba került.
    A rendezvény alatt az Andrássy úton tiltakoztak azok, akik szerint a méregdrága belépőjegyek, a több százezer forintos báli ruhák és az egész felhajtás felesleges fényűzés egy olyan világban, ahol egyre nagyobb a szakadék szegények és gazdagok között.

  8. dr.Kotász

    Netán fűszeres volt az illető?

  9. dr.Kotász

    Egyéb íránt pedig köszönöm a magyarázkodást. Nem vágtam a témát, s már azt gondoltam, hogy abban találtál valami kivetnivalót, amit R írt.

  10. Répa

    Ursula, kérlek! Ez azért nem egészen így történt! Úgy értem, egyrészről tök jó, hogy bevédesz azok ellen, akik úgy gondolják – tévesen -, hogy még pár üveg bor, és el lehet vinni, egyrészt mert Kesztió egyáltalán nem ilyen gyerek, ez csak viccelődés volt, másrészt még pár üveg bor, és max összehányom az autóját, aztán nézhette volna a sárgarépákat (tényleg mindig van a hányásban sárgarépa).
    Szóval csak úgy gondolom, hogy ne kergessük ott az ördögöt, ahol nincs is.
    Ja, és az avanti popolo, khmm, hát az nekünk is kedvencünk, mi ugyan bandeire negrát énekelünk, és viva anarchismo e liberta a vége, de ezt sokszor, és Hanga baba, amikor még egészen pici volt, megállt előttem, megrázta a pelenkás seggét, összecsapta a tenyerét, és azt mondta: popo. Popolózzunk? – kérdeztem, és akkor énekeltem, ő meg táncolt.
    Na, most meg Varró Dani limerickeket mond, mert ez ilyen okos gyermek!

  11. Ursula nővér

    Drágám, imádlak! Egy nő, aki meri vállalni önmagát! Mélységében is! Nagy vagy, de ez a itatós ez nagyon a te ellentéted!!!!!!
    Mikor olvasom, olyan nyálas-nyúlós. Direkte viszont Te ismered, de én a helyedben eccer megtesztelném.
    Lécci kérlek, eccer mikor le akar itatni, okádd össze imádott AlfaRómeoját (ilyet úgyis csak a köcsög és impotens pasik vesznek) és nézd meg mit óbégat össze, mikozben a darált répát törölgeti! !!
    Vágod?

    Nálunk a Guantanamera (jol irtam?) volt a menő, azt jól lehetett nyáréjszakán a Tatai tó mellett tajtrészegen intonálni. Meg az Ohio folyó, meg néha pentatonkodtunk is. Szép volt, jó volt, rég volt! :(

  12. Répa

    Szegény Kesztió, lesz majd egy felejthetetlen estéje, már kezd megjönni a kedvem egy jó kis kiadós hányáshoz, amilyen tengeribeteges fajta vagyok, még bor sem kell hozzá, csak egy szerpentines út, bár borral jobb, kivált, ha nem én fizetem, pengessenek a férfiak, mennyi ingyenmunkát végeztek nekik a nők, kicsit kompenzáljanak. Na jó, hát konkrétan nem én végeztem az ingyenmunkát, de azért én a női szolidaritás nevében örömmel berúgok nőtársaim helyett is.

  13. demeter szilard

    Hoppá, félreértés történt részemről, a kiskegyedet automatice Répára vonatkoztattam (mivelhogy ő volt egyértelműen nőként azonosítható számomra hajnalok hajnalán). Bocs mindenkitől, visszaszíptam, ill. na, fenntartom, hogy Répa firkálgasson, meg minden. Kesztió is, persze, anarcholiberalizmus vagyik, egyezzünk meg a szabályokban, vagy hogy is van ez.

  14. ShalomAlechem

    Jaj lányok, eldobtam az agyam a röhögéstől, pedig hétfő reggel elég morci szoktam lenni. (Üljön le, magyarból egyes!) Lelki szemeimmel látom a kis fétisimádót, hogy szerelmének tárgyát törölgeti Répa anschlussa után…
    Tudom, csúnya öröm a káröröm, bocsánat érte.

    Az Operabál meg egy tünete a magyar vadkapitalizmusnak. Egyrészt majmolják pl. Bécset, másrészt szubjektíve nekem nem lenne pofám az összelopott pénzen vett vagyonommal büszkélkedni.

    Ursula nővér: lehet, hogy anno Tatán találkoztunk? Ha ismerős a botrány, amikor a Bella Ciao mellett a Giovinezza-t is gajdoltuk részegen a tóparton és egy gyurcsányihoz igen hasonlító, szemüveges, vézna KISZFUNKCI még aznap éjjel rohant besúgni bennünket. Ha nincs ott vendégként a Chrudinák, hazazavartak volna bennünket.

  15. kesztió

    Kedves Ursula nővér!

    Szívedben nyilvánvalóan gonoszság lakozik. Hidegvérrel tennéd ki Répát egy velem való újabb közös ivászatnak, holott a beláthatatlan következményekkel nagyon is tisztában vagy. És azzal is, hogy szegényt mennyire megviselné a dolog… :P

    Ursula nővér, légy gerinces; inkább TE vedd gyönge vállaidra tesztelésem nehéz próbatételét. Brilliáns megjegyzéseid alapján amúgy is rég TE kellessz már nekem!

    Akkor hát lássuk, könnyű-é megkapni téged. Bár egy speciálisan köcsög és impotens pasik számára tervezett és gyártott személygépkocsi összeokádásának erejéig… :) ))))))))))))))))))

  16. Ursula nővér

    Zoluskám, picinyem, hozzám te nagyon puha vagy. Azt nem tudhassam :) hogy kevés is, dehát mint tuggyuk a méret nem minden!
    A másik, hogy nálam az autó az Audinál kezdődik! A te escortból visszamaradt kehes alfádnál már az új fiatok is menőbbek. :)
    Right, bepróbálkoztál, de ugye látod, nem a te méreted vagyok. Okádd össze saját magad az autódat, és figyeld meg, toleránsan reagálsz-e rá!
    Ne légy zavarba, az önkielégítés ma már nem olyan ciki, mint a te idődben volt!!!

    Shalom. Ott szinte minden évben volt botrány. Időnként több is. Egy kisköcsög feldobta, hogy mi lányok dugóolimpiát szerveztünk. A lényege, hogy egy turnus alatt ki tud több pasit megszerezni. Annyira hülyék voltunk, hogy a ranglistát még le is írtuk. Ne tudd meg, mi volt! Összecsődítették a jónépet a Csillagban, lejött pestről a hülye picsa Lendvai, és erkölcsi szentbeszédet tartott. A fiúk meg rövidrezárták a kihangosítót, az öreg tyúk sztem azóta rikácsol.

    Répa, eccer rendezhetnénk egy olimpiászt! Egyet te, egyet én. Az első vérig! Tequila a favoritom, neked mi jön be?

  17. kesztió

    Nézd, Ursula,

    Hozzám viszont te túl gamat vagy.
    Úgyhogy inkább kapitulálok, elismerem, hogy milyen kemény nő vagy, mélységesen tiszteletben tartom a gépkocsimárkákat illető preferenciáidat, satöbbi, satöbbi, satöbbi, csak minél kevesebb közöm legyen hozzád.

    Liberálisként nem zavar túlságosan a dugóolimpiátok, mindenki azt csinál a saját testével, ami éppen jólesik. Azért szépen megkérnélek, döntsd már el, mit is akarsz? Továbbra is az erkölcscsősz szerepében tetszelegni, vagy inkább megjátszani a mindenre kapható csajt, mert a kettő külön-külön is a gyomorforgatás határán leledzik, de így, együtt különösen visszataszító a hatás…

    És végül, de nem utolsósorban, nézz már utána, hogy a hozzászólásaid – legalább nyelvi szempontból – ütik-e a nyilvános blogok színvonalát.
    Mert ha az elfogulatlansággal távolról sem vádolható Shalom is felrója neked a nyelvtani és kifejezésbeli hiányosságokat, bizonyára van valami a dologban (a színvonal többi komponenséről pedig – a jelek szerint – teljesen fölösleges szót ejteni).

  18. ShalomAlechem

    Na, Okoska emberére akadt!

    Ursula, nehogy bedőlj neki, megint hazudik:

    “Mert ha az elfogulatlansággal távolról sem vádolható Shalom is felrója neked a nyelvtani és kifejezésbeli hiányosságokat,..”

    Semmit se róttam fel neked, sőt!

    De ez nem új, így szokta… :)

    Kesztió:
    “És végül, de nem utolsósorban, nézz már utána, hogy a hozzászólásaid – legalább nyelvi szempontból – ütik-e a nyilvános blogok színvonalát.”
    Apropó, mi az a gamat és milyen nyelven? Ha már a színvonalról beszélünk…

    Ursula: a Csillagot nem nagyon szerettem, mert a zuglói okostojások csakis és kizárólag olyan diszkósokat nyomtak be, akiknél a kezdet és a vég Chick Corea volt. Semmi alternatív, semmi pogó, semmi lakodalmas rock… :-)
    Mi inkább kilógtunk a várba, őrültködni…

    Répa, mit szólnál egy hármas olimpiához?! A tequila nem a szívem csücske, de a konyak annál jobban. Ráadásul az én autómat nyugodtan összerondíthatod, a mosóban már a slaggal kézben várnak úgyis, ha bejelentkezek… :-)

  19. Ursula nővér

    Répa, hogy tudsz te ezzel a nímanddal egy asztalhoz leülni??? Remélem, komoly anyagi okod van rá?!
    Persze ezt itt úccse fogod elmondani… :)

    Idefigyuzz te himvesszőfejfedő! Ha annyi agyad nincs, hogy nem véletlenül használok “népiesch” kifejezéseket, akkor ta télleg nem tucc magyarul.
    Vagy pedig ahogy Shalom mondja, hazudsz, a tőled megszokott módon.

    Shalom említette, hogy más blogokon is utálnak. Utánaolvastam, és van 1 összeesküvés-elméletem. Te legalább 3 usque 4 néven irkálsz az erdélyi blogokba. Ráadásul van egy – két veled egyivású elméleti tudor, kiiknek ugyanúgy nem áll fel a farka, mint neked, és nyomjátok az elméletet, ahogy az etetőtökön kifér. Szánalmas, undorító alakok vagytok!!! Tipikus szublimációs periódusban!

    Na ennyit neked a szinvonalról, hogy legyen min pampognod!

  20. Ursula nővér

    Shalom kedves, a gamat román szleng:

    “Gedva, redva, gané – a gamat kvázi szinonimái.”

    Vágod?

    Okoskád viszont elég redvás, hogy 1 nőnek ilyet mond, de sztem ő inkább zseg! Ami elbújik és nagyon nehezen jön le.

    Csak úgy mondom, mielőtt eltörne a mécses, Okoska nevezett először engem gamatnak!
    Biztosan éppen nem volt kéznél, amivel jáccani szokott… :)

  21. dr.Kotász

    Elégedett konstatálom, hogy bármit is mondanak szeplőtelen szűz vagyok. Bár na. Ursula nővér neked neten megpróbálnék bevágódni, kár, hogy élőben nem volna valami nagy hatásom, hacsak az anyukádra nem (nem anyázás, csak mindig jobban jövök be az idősebb néniknek, mint a fiatalabb lányaiknak). Vátevör.

  22. ShalomAlechem

    Na, ezt se nekem mondták. Hála istennek… :)

    Nővérke, te honnan tudsz románul? Még a szlenget is…

  23. kesztió

    Nővérke igazán utánanézhetne, hátha a gamat mégse szleng, hanem tájszó, és talán nem is annyira román, mint inkább echte székely. Ez nem politikai nézet vagy autómárka-preferencia, hogy vitatni lehessen, ez leellenőrizhető!

    Úgyhogy, Shalom, remélem, a határokon-is-átívelő nemzetféltő magyarságimádatodba az is belefér, hogy a székely tájnyelvi formákat IS az összmagar szókincs szerves részének tekintsed. :)

    A fentiek fényében szerintem a “hozzám viszont te túl gamat vagy” még mindig százszor magyarabbul hangzik, mint pl. a “nő önhöz való szex iránti vonzalma”. :D

    Erről nagyjából ennyit, egyebeket pedig nem kívánok kommentálni.

  24. Ursula nővér

    Na, Narcissus királyfi, csak ennyi? Egy kis hablaty, egy kis hazugság? Mi van, fáradunk???
    A gamat székely lenne? Az a hülye kolozsvári nyelvészprofesszor, akitől én is kipuskáztam a netről! Az meg nem ezt írta. De ostoba profok vannak felétek. Még jó hogy te vagy és helyére teszel mindent. (és mindenkit.)

    Ennyit a hablatyról. A hazugság pedig, hogy a Shalomnak tulajdonított megjegyzést sehol se találom. Ejnye, ejnye, köcsögösködünk, füllentgetünk???

    Doktor úr, a dolog kétesélyes, merhogy a csitrikoron sajna túl vagyom. Nem is kicsinyt. Még sajnább, hogy Répa nem akar velem versenyt inni. De ha mégis összejön, a négy sincs betiltva! Egyelőre nem korlátozták a gyülekezési szabadosságot.

    Apropó, Répa, mit szólsz, hogy a Kunczéék legalizálni akarják a 14 év feletti gyerekpornót?!
    Mer én meg azt mondom, hogy akkor keresztelkedjenek át SZ P SZ -re. Amiből a P a pedofilt jelentené…

    Na én mék a Gergőnyédi irodájába, elhozom a kis buzikám irodájából a kalucsnyikovot, nehogy lebukjon szegény. Ha már ugyis olyan ügyeske volt, hogy lövöldözéshez vakra megtalálta a rendőrpalota kameráinak a holt-terét… :)

  25. kesztió

    http://szekelymagyar.transindex.ro/?word=gamat

    A Shalomnak tulajdonított megjegyzés pedig:
    „Üljön le, magyarból egyes!” (február 12, 10:31) Amit Shalom persze utólag úgy magyarázhat, ahogy (neked) jólesik.

  26. Répa

    Nem tudok a szadesznek erről a javaslatáról, de, már ne haragudj, nem tudom, miért pont pedofíliaügyben szálltak rá a szadira, ez nem több gyalázkodásnál. Annyi szart kavar az a párt, de ez nem értelmes kritika, hanem ostobaság, a szexuális abberáció pártsemleges, a szadesz szavazói bázisában szignifikánsan nem mutatható ki a pedofília – nem is erről szoktam velül véresen vitatkozni. Hanem – hogy csak az elmúlt hónapokból merítsek – Milton Frieman neoliberális közgazdász elvei, a harmadik országok fizessék-e vissza az adósságukat, jó fej-e Hugo Chávez, meghaladható-e a kapitalizmus stb.
    Sok rosszat gondolok Bauerről meg Kókáról, de spec azt nem, hogy gyerekbugyikban turkálnának. De ha már erről beszélünk, elég sok keresztény képviselő autója parkol a jobb kuplerájok előtt is…

  27. kesztió

    Jól látok, Répa? Jó fej-e Hugo Chávez?! És erről te komolyan tudsz vitatkozni?

    Szép dolog az anarchia, de Hugo Chávez szimpatizálásához már tényleg rövidlátás és főleg gyomor kell. Nem tudom, van-e venezuelai barátod vagy ismerősöd, de az enyém emigrált Olaszországba, valahogy nem csípte a szoftkommunista diktatúrát.

    Ha úgy véled, hogy a „vegyük el erőszakkal a gazdagoktól és adjuk a szegényeknek” eszme még nem járatta le magát a kommunizmus 70 éves története alatt, lelked rajta, de legalább ne vakítsanak el a jelszavak, vedd észre az egyelőre háttérben meghúzódó, de egyre keményebb és nyilvánvalóbb diktatúra jeleit!

  28. Ursula nővér

    Kesztió, félted a szaros autódat, ugye? Hogy eccer elkell számolni az ügyeskedéseiddel. Hogy eccer még a Panát is vissza kell adnod, ha rájönnek. Be vagy szarva, mi???

    Répa, az egész sajtó 1 hete ezen csámcsog. Szállj ki má az ágyból 5 percre!

  29. Ursula nővér

    Az első lépés a pedofília legalizálása felé
    2007. február 16. 19:24

    MNO
    A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tiltakozik az ellen, hogy a Büntető törvénykönyv módosításával törvényesen lehetne kiskorú gyermekek részvételével pornófelvételeket készíteni.

    A NOE meggyőződése szerint pornófelvételek készítése és terjesztése semmilyen körülmények között nem elfogadható. A kiskorú gyermekek törvényes részvétele azonban már az első lépés lenne a pedofília legalizálása felé. Napjainkban, amikor a kiskorú gyermekek fokozattan ki vannak téve a társadalom erkölcsi válságából fakadó veszélyeknek, szégyen és botrány, ha a törvényhozók – ki tudja, milyen érdekektől vezérelve – a már így is hiányos védelmüket tovább gyengítik, kiszolgáltatottságukat helyzetükkel visszaélve a törvény erejével növelik – áll a szervezet közleményében. Az ilyen ellenkezik a józanésszel és a Nemzetközi gyermekjogi Egyezmény előírásaival. Ez a prostitúció előszobája – végződik a szöveg.

  30. Ursula nővér

    Az SZDSZ legalizálná a magáncélú gyermekpornót?
    2007. február 15. 17:38

    A kormány javaslata szerint a 14. életévüket betöltött gyermekek pornográf felvételeinek készítése és birtoklása nem lenne bűncselekmény, ha az a felvételen szereplő beleegyezésével készült, és a készítő a fiatallal nem áll rokoni kapcsolatban.

    Hankó Faragó Miklós, az SZDSZ vezérszónoka támogatja, hogy ne legyen büntethető az, aki saját felhasználásra, a 14. évét betöltött személy beleegyezésével készít pornográf felvételeket; de „csak” abban az esetben, ha az illető kiskorú nem hozzátartozója a felvételkészítőnek, -használónak, vagy nem áll felügyelete vagy gyógykezelése alatt.

    Herényi Károly (MDF) elutasította a gyermekpornóra vonatkozó Btk.-módosítási javaslatot.

    Magyar Nemzet

  31. kesztió

    Már rájöttek, Ursula… :( (

    Úgyhogy fájdalomtól megtört szívvel kérdem tőled, melyik felét kéred az Alfának és a Panának?
    Vagy adjam inkább a többi szegénynek? :P

  32. kesztió

    Apropó „gyermekpornó”.
    Ha egy tizennégy éves kamaszpár lefilmezi a saját szeretkezését saját használatra, akkor melyiket büntetnéd? A fiút? Vagy amelyikük tizennégyévesebb?
    Úgyhogy nem épp olyan egyszerű a probléma.

  33. Ursula nővér

    Apuskám, nekem nem kell egyik se! Vagyon nékem 1 ezerhatos 6 éves Suzuki szedánom, megy mint állat. Lehet h állva hagyná az Alfádat.. :)
    Ja, és ki van fizetve!!!

    Van még nekem 1 FZ5 -öm is, mert a Panasonic-ban véletlen megegyezik az ízlésünk. Nem olyan first class, mint a tied, de nekem ez is elég bonyolult. (A hisztogram valódi jelentőségét másfél év óta nem tudom felérni ésszel!)
    Ja, és hogy csurogjon a nyálad: van 1 ötven gigás, akkus zsebvincseszterem is, ha megyek valahova hosszabb időre, arra szoktam kinásolni a mindössze 2 gigás Kingston SD-kártyáról.

    Másik: ha két gyerek hülyéskedik, lelkük rajta. De ha kampósorrú, pedofil szakállas bácsik csurgatják a taknyukat-nyálukat, mert már jódolgukban nem tudják mivel élvezkedjenek…

  34. kesztió

    Kétliteres, 155 lovas twinsparkot állva hagyna? Azért neee… :D

    A gyermekpornóval az a gond, hogy jogilag qrvára nehezen szabályozható, és ezt neked is be kell látnod. Elvileg a legkönnyebb azt mondani, hogy gusztustalan, ne legalizáljuk, stb, de a fenti, általam említett példa csak egyetlen a sok, fura következmény közül. Ilyen alapon a pornó mint olyan betiltásához is el lehetne jutni, s az akkor már komoly emberjogi problémákat is felvet.

    Nehogy azt gondold, még a kedves poénkodásaink szintjén sem, hogy különösebb örömet okoznak nekem a pedofil bácsik élvezkedései, de ktészer is meggondolnám, hogy egy MORÁLIS kérdésből BÜNTETŐJOGI kérdést csináljunk…

  35. Ursula nővér

    Goldface, figyuzz! Mennyi az önsúlya a velorexednek? Sok!!!
    Az enyémé még 900 kiló sincs! Majdnem 100 paciforsszal!
    Na, vágod az együtthatójukat?!
    Ráadásul peres, szélesített, extra soft Yokohama télimamuszok vannak rajta!!!

    Figyelnélek a tükörből egy gyorsulásin… :)

    Pornó? Tele van a tököm a sok nyálcsurgató vén buzival! (Ezt nem rád értettem!) Legelésszenek egymáson, ne a 18 év alattiakon!
    Ha meg 2 fiatal fotózkodik egymással, majd megbánják. Tudod hány csajszi szívott így? Qrva nagy szerelem, nézd csak picim, tedd szét, hogy bevakuzzak, hű de izgi! Aztán mikor vége a lamúrnak, jön bosszú meg miegymás, megy a fotó az új pasinak, meg a netre!

    Na szóval hogy téged se haggyjalak sötétben: amíg fiatalok egymással, legfeljebb morális. Ha nagykorúak fiatalkorúval, akkor büntetőjogi!!!
    Úgy ám! Kerékbetörés, hüvely(k!)szorító, spanyolcsizma, vízpróba, meg ilyenek…
    Na, ezt jól megaszontam… :)

  36. kesztió

    Háát, Ursula, a gond továbbra is ott, hogy a „nyálcsurgató vén buzi” jogi definíciója eléggé zűrös. Ha pedig 18 év allatt és felett gondolkozunk, megint milyen érdekes a sztori.

    16 év felett a nemi aktus mondjuk úgy, erkölcsileg is elfogadható, lásd dr. Bródy György: Fiúknak lányokról, ami azért régi kommunista munka. és ’66-ban ugye, amikor a könyvet kiadták, a gyermekpornó még nem igazán volt parlamenti vitatéma. :D

    Nos, legyenek hőseink 17, ill. 16 évesek.
    1. Mindkettő 16 feletti, de 18 alatti, filmezhetik egymást saját használatra, amennyi beléfér.
    2. A srác betölti a 18-at, a lány csak 17-et. Gyermekpornó, büntetendő.
    3. A lány is betölti a 18-at (a fiú már 19). Nagykorúak, megint csak filmezhetnek maguknak, amennyit akarnak.

    Szóval, kapcsolatukban 1 év filmezési szünetet kell tartaniuk, ha törvénytisztelő állampolgárok szerepében akarnak tetszelegni… Fonák, mi? :D
    Na, ha ezt jogilag kibogozod, van 1 láda Bergenbier-ed, kérdés, hol és mikor isszuk meg.

    A „velorexem” önsúlya mindössze 1250 kg, a forgalmi szerint; a 156-os alfa a BMW 3-as szériájának felel meg, de talán még annál is kisebb. Így az egységnyi tömegre számítható lóerő tekintetében valóban nem jelentős a különbség (azért van egy kicsi, na!) Abban viszont már igen, hogy a Twinspark 6000+ rpm-nél még nagyon keményen húz, tehát kettesben is simán ki lehet pörgetni 100 km/h-ig. :D

    A

  37. kesztió

    Ez lemaradt:

    A kevesebb, mint 900 kg-os kasztni és majdnem száz lóerő előtt azért mindenképp emelem a kalapomat… :D

  38. Ursula nővér

    Limitált modell, a forgalmi szerint 98 patásló vanbenne.

    Meg egy kis apró tuning az elektronikában, de ezt már a kedvenc rallys srácaim csinálták, jutalomból, amikor a hiperverdájukban a mitfahrer helyén az első edzőkörnél csak a kiszállás után dobtam ki a taccsot!
    Szerintük még nem akadt olyan nő, aki a kör felénél ne fogott volna rókát!!!

    Ma jó napom van, elmondom a hátányát is neked: ha villogni akarok, és szájat tátatni audisokkal, meg bmwsekkel, akkor a csomitartóba azért nem árt egy kis plusz súly. Olyan 50 kiló, mer így stabil az ótó, a fékerőszabályzó is cool!

    Figyelj, te Goldbrain! Határesetek mindig is vannak. Ha ma van a 14. szülinapom, kefélhetünk egy óriásit. Ha tegnap mászok rád, és duglak meg, akkor vazze kaphatsz 3 évet, mer 14 éven alulival ungabungáztál. Úgyhogy nem érdemes pengébe menni a életkorhelyzeteket illetően.

    Eredj, nézd meg a privi.hu-t, ha még megvan az erotik rovat, ahol kiéhezett szukák sárlanak 12-től 40-ig. A baj csak az, hogy a leszbik is rákaptak a szájtra, és szabad vadászterepnek tekintik.
    Na most ha két 15 éves egymásnak esik, még csak elítélni se tudom. Ebben a korban a hormonvihar nagy úr!!!
    De ha egy huszonharminc leszbiszuka csalogat egy 14 – 15 éves kiscsajt, attól kifordul a gyomrom. Még ha nincs is róla kép vagy videó!!!

    Vágod?

  39. kesztió

    Ursula, te viszont továbbra sem vágod.

    Magyarul, megint kevered az etikát a törvényességgel.

    Márpedig liberálisént vallom, hogy inkább nyeljek le néhány echte erkölcstelen figurát (a látszat ellenére hátha elhiszed nekem, hogy meglepően sok dologtól forogni tud a gyomrom, pl. attól a stílustól, ahogy magyarhonban a bigbrothert meg az üzletszerű erotikát űzik), sőt, inkább maradjon néhány gazember szabadlábon, mintsem ártatlan emberek rács mögé kerüljenek.
    Tehát vagy tisztességesen legyen megcsinálva az a qrva törvénytervezet, vagy inkább szabadjon mindent, az a kisebbik rossz!

    Úghogy a Bergenbier esett. Maybe next time. :D

    PS. A 98 lóra jön még rá a chiptuning, vagy az már benne van?

  40. batman

    “Nem tudok a szadesznek erről a javaslatáról, de, már ne haragudj, nem tudom, miért pont pedofíliaügyben szálltak rá a szadira, ez nem több gyalázkodásnál.”
    2004-ben jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a volt kispesti polgármestert, az SZDSZ-es Lévay Leventét, gyermekpornó-képek interneten történt továbbítása miatt.

    Tán Lévay Leventét akarjátok tisztára mosni?
    Tele van a répám a gyerekpornósokkal.

  41. jxowu

    “Az ilyen ellenkezik a józanésszel és a Nemzetközi
    gyermekjogi Egyezmény előírásaival.”

    Ténylegesen gyermekjogról csak a
    gyermekpornó legalizálása esetén beszélhetünk.

Válasz