Hasznos idióták

Tudjuk a Brian életéből, hogy ki is a Júdea Népe Frontnak a legnagyobb ellensége: nem, nem a rómaiak – hanem a Júdea Népfront. Jól példázza ezt a hazai civilszervezetek is, s képességük arra, hogyan is kell osztódással szaporodni.
A rendszerváltás után kezdődött, óvatosan megalakultak az első gittegyletek és komolyabb szervezetek, amelyek némelyike már egészen sikeres lett, mint például a Levegő Munkacsoport. Aztán tagja voltam számtalan egyesületnek, amelyek azokra a barátságokra emlékeztetnek, amik a kocsmában, részegen köttetnek: súlytalanok, de jó visszaemlékezni rájuk.
Én talán 94-ben találkoztam először feministákkal, akkoriban ez a szó az én fejemben is előítéletekkel találkozott: nyilvánvalóan abberált szexuális életű, sikertelen nők. Szerencséjükre csatlakoztam hozzájuk, mert rám aztán már bajosan tudták az alkalmazott előítéleteket a nyakamba sózni, rajtam nyilvánvalóan látszik, hogy egészséges és bőséges nemi vágyakkal vagyok áldva (vagy inkább verve…)
Aztán a feministáknál találkoztam az anarchistákkal, az anarchistáknál a zöldekkel, a zöldeknél az állatvédőkkel, aztán az állatvédők azt mondták, hogy az állatkínzás és a bántalmazás egy tőről fakad, ezért ott találkoztam a családon belüli bántalmazással foglalkozókkal, aztán ott találkoztam egy kisebbségekkel foglalkozó szervezet tagjával, aki aztán elvitt egy érdekes vitaestre, ami a környezetvédelem és a rendszerkritika kérdésével foglalkoztt, ahol aztán megismerkedtem pár ultrabalossal, és, nézzenek oda, összefutottam egy anarchistával is… És mindenki utált mindenkit. Nagyjából.
És aztán sokkat megkent a kormány, a mindenkori. Sokakat megvesztegetett egy-egy multi. Sokakat használtak fel különböző érdekcsoportok szócsövüknek.
Én meg óvatosan lépkedek. Nem akarok azokhoz a nyugati balos értelmiségiekhez hasonlítani – Lenin hasznos idiótáihoz -, akik eszmétől elvakultan nem vették észre, ami a Szovjetunióban történik. Nem akarok akaratlanul is gazdasági érdekeket kiszolgálni. Nem akarok olyan szervezet tagja lenni, amit pártok támogatnak.
Jól meg kell nézni, kivel bratyizik az ember, de a szellemi fejlődés, a világnézet csiszolása miatt, és nem utolsósorban a közösség miatt mégis csak részt kell vállalni a társadalmi felemelkedést szolgáló közéletben.
És ingyenmunkát is kell vállalni, mese nincs, ha megteheted anyagilag, azért, ha meg nem, hát akkor még inkább.
Na, neki is állok akkor.

6 válasz: “Hasznos idióták”

  1. Ursula nővér

    Én a Rexet segítem, hol ezzel, hol azzal. A főnök, K. Péter tényleg az állatokért küzd, nem a saját erszényét tömi, mint a köcsög fehérkeresztesek. (Másfél évig jártam ingyen fotózni nekik, aztán a F. Angéla úgy megszivatott, hogy bepereltek kártérítésért)
    A Rex az korrekt.
    Az meg nyilvánvaló, hogy a köcsög politikusok felhasználják a civil szervezeteket.
    De a gittegyletek közül is van pár, ami csak papíron létezik, és az állami támogatást szopja be, saját zsebre.
    Jóccakát!

  2. Répa

    Én is dolgoztam már – ingyé persze – a Rexnek, jó pár évvel ezelőtt, valami kiadványuk volt. Király Péter szerintem is jó arc. Meg a Faunának is. (És akkor még csak az állatvédőket említettem…).
    A fehérkeresztesekről én is hallottam, hogy gázos egy brancs.

  3. blk

    Sajnos, en nem vettem reszt semmi fele szervezett csoportban {eggyet alapitottam de az se igazan mukodik} hogy ugyanarra a vegkovetkeztetesre jussak az ilyenekkel kapcsolatban, mint te [a feministak az kivetel].

    S pedig, erdekesseg keppen, en, hát, tenyleg teli vagyok eloiteletekkel [vagy legalabb eggyel: legtobb ember (99,99 %) nagyon-nagyon buta].

    De szerintem azert ha mindenki jol vegezne a dolgat, nem is kellene tobb es jol meglennenk.

  4. Han Solo

    Lehet, hohy nem itt kellene kérdezzem, de lehet ismeritek ezt a világot, ha már pl. a Rex szóbakerült: az Illatosút (illatosut.hu) megbizható, vagy csak nyúlják a pénzt?

  5. Huba

    hanyatlik a blogod Répa!

    Vmi. vitaminosat…

Válasz