„A magyar lakosság negyede szenved valamilyen idegrendszeri vagy pszichiátriai kórképben, mondta Vizi E. Szilveszter agykutató.
(…)
Az emberiség a fejlődése során idegrendszerileg nem alkalmazkodott még teljes mértékben a nagyvárosi léthez, a természettől való majdnem teljes elszakadáshoz, a felfokozott munkatempóhoz.
(…)
Az új technológiák, így a mobiltelefon révén állandóan elérhetőek vagyunk, minden percben állandó riadókészültségben, tettre készen kell lennünk, magyarázta az agykutató. Mindez olyan mértékben megterheli az idegrendszert, hogy este a fáradtság ellenére az emberek altató nélkül szinte már képtelenek elaludni, reggel pedig kávéval kezdik a napot. Ez a ciklus az agykutató szerint megterheli, károsítja az idegrendszert, ehhez az ember még nem szokott hozzá. A modern életnek van egy furcsa, nagyon negatív hatása az idegrendszer működésére, és eredményeként szorongásos zavarok, depresszió lép fel.”

Egy délután krónikája (kb. 18 órától 23.15-ig)

Telefon. Kátya.
– Na hello, mondjad.
– Valószínűleg Jenő elkészíti az anyagot.
– Ne mondd, nem hiszem el.
– Majd hívlak.

Telefon. Uncsitesó, Bíbor.
– Akkor el tudod hozni azokat a fa építőkockákat?
– Aha, most megyek, és összepakolom.
– Szólj, ha indulsz.
– Oké.

Telefon. Alternatív filmes.
– Bocs, tudnál inkább olyat hozni, amelyik szabályos kocka?
– Igyekszem.

Telefon. Kátya.
– Átment az anyag? Megkaptad?
– Várjál. Még nem jött be. Aha itt van.
– Na, akkor küldd tovább majd Istvánnak.
– Várj, nem tudom megnyitni. Küldjétek el inkább rtf-ben. Tudod, hogy itt csak ubuntus gépek vannak.

Telefonálok Kátyának.
– Oké, átjött, rendben.

Telefon. Uncsitesó, Bíbor.
– Na, tudod már, mikor indulsz?
– Nem, majd visszahívlak.

Telefonálok Istvánnak.
– Akkor megvan, feltettem az ftp-re.
– Elment az internetem.
– Jó, én elindulok, ha nem ment át, a csokimon van, elküldöm egy netkávézóból, csörögj rám.

Telefon kortárs költőtől
– Akkor tudsz valamit szerezni?
– Szombaton kapok két gét.
– Többet nem tudsz?
– Ennyit tudok.
– Akkor szombaton.
– Oké, felviszem, úgyis ott leszek a Blahán.

Telefonálok uncsitesónak:
– Oké, akkor most indulok. Fél tízkor a Moszkván az óránál.

Telefon. Kátya.
– Elküldted Istvánnak?
– El. Majd másfél óra múlva bemegyek az Aradi utcai netkávézóban, és megnézem.

Telefon. István.
– Rendben, megkaptam. Akkor ha kész vagyok vele, küldöm vissza.
– Oké, 11 után meg tudom nézni a kávézóban.

Moszkva tér, Gomba presszó.
– Szeretem ezt a talponállót, olyan jó szocreál.
– Meghívlak valamire.
– Legyen vilmoskörte. Milyen film is lesz ez?
– Ez egy független rövidfilm, majd indulunk vele a Filmszemlén. A játék kockákkal akarjuk jelképezni a társadalmi ranglétrát, és hogy milyen nehéz feljutni, mennyi akadály van, és az, hogy hová születtél, milyen determináló.
– Aha. Ez kurva jó. Szerinted át fog menni az üzenet?

Telefon Istvánnak.
– Oké, megkaptam, csókolom, jó éjszakát.
– Ez azt jelenti, hogy mehet, nincs benne hiba?
– Igen, és én is megyek, mert mindjárt fél tizenkettő. Megyek, és kikapcsolom a telefont.

De sosem kapcsolom ki.

Elküldve: 2009. január 27., 14:43-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.