Az évszázad beégése volt, azt hiszem. Minap történt – vagyis hát nem, azt hiszem, az egész úgy tizenöt évvel ezelőtt történt, Józsiék bulijában a Márvány utcában, és pár év múlva folytatódott Józsi temetésén, amikor a Kerepesi temetőben ment előttem, és én nem tudtam levenni róla a szemem, a gyöngy karkötőm, amit egy orosz egyetemistától vettem, elszakadt, a fűbe gurultak a gyöngyök, gyöngyfák fognak nőni belőle, viccelődött Robi, aki a szórásos temetés alatt azt is elsütötte, hogy na, most aztán a Józsi tényleg arra megy, amerre a szél fújja.
Aztán a temetés után elmentünk inni valamit, és én mélyen megint a szemébe néztem, és tudtam, hogy egy kicsit megint az enyém lesz. Egy kicsit az is lett.
Az izzadságra emlékszem, mindig izzadt szeretkezés közben, amely néha kicsit brutális volt, a sós cseppeket felittam a testéről, és amikor elváltunk, nem mosakodtam meg, hogy sokáig érezzem magamon a szagát.
Néha ír nekem. Néha írok neki. Néha ki akarom ugrasztani a nyulat a bokorból, olyankor elmenekül. Egyszer azt álmodtam, hogy egérré változtatom és zsebre teszem. Akkor is szökni akart, de megfogtam.
Most megjelent egy újabb könyve. Szigorúan távirati stílusban írtam neki: tegyen le egy dedikált példányt nekem ajándékba a portán. Felugrik vele csütörtök este, ha az jó nekem, válaszolta rögtön. Mindig szinte perceken belül válaszol, mintha csak azért ülne a gép előtt, hogy várja a levelemet. Nem leszek otthon, hagyd csak a portán, írtam, és közben a szívem szakadt.
Aztán minap reggel felhozta. Nem jött be, nem kopogott – nem tudom, benézett-e az a teraszra nyíló ablakomon, attól félek, igen -, csak a bejárati ajtó kisablakába tette bele, a vízipisztolyt szorongató Elmo plüssfigura mellé, ami mellett egy hatalmas marihuánaültetvény képe van kiragasztva, és egy papír a következőkkel:
Mantara (sic! természetesen mantra lett volna eredetileg)
pénztárca
kulcs
usb
munka
notesz
sminkkészlet
Senki nem hallotta, amikor feljött, pedig négyen is voltunk a lakásban, kettőnkön kívül jó barátnőnk vőlegényével, aki mellesleg az én nagyágyamban aludt – igaz, ruhástól, horkolva és egy üveget szorongatva. A terasz putris, a szelektív szemétgyűjtés ott történik: újságok (főleg Nemzet, Népcsabi, Rubikon, Narancs), üres üvegek, régi takaró a macskáknak (ha kint akarnak üldögélni), pár rozzant szék, hamutálak, egy bazi nagy érdekes faág, lécek, és rongyok.
„Nem akartam, hogy így lássál engem” – írtam neki tegnap, amikor már nem bírta tovább, és megkérdezte, megkaptam-e a könyvet -: „üres üvegek, csikkek, gyógyszeres dobozok, dzsánki haverok, szerteszét heverő jobb- és baloldali sajtótermékek, üres cuccos zacsik között. Azt akartam, hogy úgy láss, hogy szép ágyam van, frissen vasalt ágynemű, és szép melltartóm, és szép 19 colos monitorom – beépített tévével, csatorna nélkül -, olyan cicákkal, amilyenek az Ikea-katalógusban vannak, akiknek nyakörvük van, és nem a vécében fürdenek, mint az enyémek, és én szépen ki vagyok festve, és érdekes a hajam.”
Jövő héten újra feljön. És hoz nekem valamit reggel.

Elküldve: 2009. február 3., 23:05-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.