Mikor már beszédes volt a hallgatás

Amikor délután egykor útnak indultam, a napsugaraknak valahogy sikerült áttörniük a várost borító szmogon. Hatossal megyek, jobb oldalra ülök, menetiránnyal hátnak, hogy a Margit-hídról nézhessem a Szent István parkot, annak is azt a házát, ahol egyszer egy halottat tettem lepedőbe, és virrasztottam mellette hosszú órákig, és bármilyen furcsa is, boldog voltam akkor, mert azt hittem, tanúbizonyságot teszek a szeretetről, és kitartásról – igen, ott és akkor el sem tudtam azt képzelni, hogy ez az ember, akinek az édesanyja az én lepedőmben fekszik a föld alatt, egyszer majd teletömi a postaládámat gyalázkodó levelekkel.
Ma a másik oldalra ültem, menetiránnyal szemben, és néztem a napfényben fürdő várost.

EL tizenegyre jött, és újságot hozott, leült és zavarban volt. Dadogott és mocorgott, és sokat hallgattunk, mert nem akartam segíteni neki, csak néztem rá, és nem szóltam, nem törtem meg a csendet, és ő egyre jobban feszengett, és amikor már a hallgatás annyira beszédes volt, amit nem lehetett elviselni, megszólaltam:
- Hadd szagoljalak meg.

Ez most annyira jó, hogy nem akarom megosztani mással, mert nem akarom szavakká degradálni az érzéseket, és mert ez most csak az enyém, nem adok belőle senkinek sem.

6 válasz: “Mikor már beszédes volt a hallgatás”

  1. Vera Linn

    :)

  2. Ignotus Pál

    Sosem értettem a bosszút…

    Ha egyszer vége valaminek, akkor vége…

    Ha hernyótalpakkal taposnak a lelkembe, a viszontgyalázkodó pökések, szóban – írásban, törlik ezt a pokoli kínt…?!

    Magamat szoktam korholni, hogy lehettem süket és vak, amikor nem láttam meg előbb a valódi, önző, génhulladék énjét…

    Az emberek 90%-a uralni, birtokolni akarja a másikat. El sem tudnak képzelni egy kapcsolatot másképp.
    Pont úgy, mint a NG filmjein a majomhordák tagjai.
    A különbség csak az, hogy az emberi fajnál domina nőstények is vannak…

    Igaz, hogy a mai világunk egyre jobban kezd hasonlítani az állatokéhoz. A természetes kiválasztódás érvényesül. Már várom a XXI. századi Tajgetoszt…

    Pedig egy igazi TÁRS a lélek valódi gyémátja lehet(-ne)….

  3. Répa

    Vera, írtam neked magánlevelet, de visszadobta, van publikus címed?

  4. Vera Linn

    ez valos cim. ha erre irsz valaszolok is :)

  5. Hava Nagila

    Leszbikusok. :(

Válasz