Gyűlnek halottaim – 1.
Zsuzsa verseit olvasgatom esténként.
vagyok vonat:
személy vagyok
gyors vagyok
teher vagyok
Zsuzsa beteg volt. Skizofrén vagy mániákus depressziós, nem ismerem e kórképeket, mindenestre már nem borderlány. Két évvel ezelőtt bevett egy marék gyógyszert, s kinyitotta a gázcsapot. Hogy melyik nyert – már nem érdekes.
tízezer énem egyike kezet fogott
tízezer éned egy másikával
és tudták azonnal mind a ketten
ez egy őszinte kézfogás volt
Húszéves volt, amikor megismertem. Hosszú, indiai szoknyáját hátrafújta a szél karcsú testén, vidám volt, nevettünk, kodeinszármazékot vettünk be, és reggelig beszélgettünk. Aztán eljött hozzám, aztán én mentem hozzá, verseket olvastunk, könyveket cserélgettünk, valamit főztünk az anyja konyhájában, és beszélgettünk végtelenségig. Moziba hívott, egy finn művészfilmre, de elnézte a mozit, vagy a kezdés időpontját, és valami bárgyú hollywoodi alkotást néztünk meg, és nevetve azt mondtam neki, Zsuzsa, ezt nem bocsátom meg.
firkálok:
néha csak leülök az asztalomhoz
és sokszorosítva
gyártom
a hiányt
Levelet írt nekem, és úgy kezdte: „Kedves vagy éppen kedvtelen Répa”. És sírtam ezen, mert volt, aki pont így kezdte a nekem írt leveket, de aki akkor már halott volt. És beszéltünk a halálról is, ahogy két fiatal beszél, akiktől ez a félelmetes misztérium még távol van, s csak borzongva-nevetve bújtunk össze a paplan alatt: hű, te is félsz, ugye?
utcán:
van aki kirakatot nézeget
én szavakat fogdosok
– mintha lepkéket –
össze neked
Aztán jöttek a furcsa dolgok. Hogy Németországban, ahol bébiszitterkedett, meg akarta ölni őt a nagymama. Hogy minden állásából kirúgták, furcsa vádakkal, és furcsa szektákkal kezdett barátkozni, furcsa könyveket olvasott, és igen, furcsán is beszélt, önmagához képest is furcsán.
zöld búzába feküdni
képeslap-eget nézni
meglátni a tágasságot
örökre így heverni
kinyílt szemmel
kinyílt szívvel
égre meredni
De azt gondoltam: rám is azt mondják, furcsa vagyok. Engem is értek már igazságtalan vádak, és ugyan már, ki törődik azzal, hogy minden állásból kiebrudalják? És mintha megint rendbejött volna minden: Zsuzsa férjhez ment. Hamarosan jött a levél: nemsokára megérkezik „betonkölyök” is. Gömbölyödő pocakkal láttam ismét, ahogy az – akkor még igencsak újdonságnak számító – csendes szülésére készült. És hátradőlt a lelkem: Zsuzsával minden rendben.
bejön
leveti a kabátot és felakasztja
tetszik nekem ez a kabát
közli hogy többet nem találkozunk
hóna alatt a fogassal távozik
a kabátot itthagyja nekem
De nem így volt. Komoly szülés utáni depressziója volt, és most már azt is elhiszem, amit akkor még aljas vádnak tartottam, hogy tényleg árhatott a kicsinek. Férje családja erős volt, egy beteg embert nem nagy dicsőség legyőzni. Zsuzsától elvették a gyermekét. Hivatalosan is betegnek minősítették. Nem ment orvoshoz, mert a szcientológusok, ahová járt, ellenezték a pszichiátriai kezelést. Aztán már a szcientológusokhoz sem járt, csak kóborolt egyedül a világban.
még mielőtt
kijutsz a fényre:
minden
alkalommal meghajolsz
Néha kijött hozzám, néha nálam aludt, néha adtam neki pénzt. Néha felhívott, s elmondta, hogy találkozott a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztjével, aki megfenyegette. Néha felhívta az öcsémet, azt mondta, figyelik a számítógépét, hogy mit ír, ő tudja, figyelik őt.
amikor vége lett
kezdete is volt már
volt már minek fájni
annak hogy te voltál
Féltem tőle. Nem attól, hogy bánt, hanem féltem elméje sötét bugyraitól. Már nem volt az a jópofa lány, az a jó kis partyarc, akivel az ember villog a buliba. Elhagytam őt, nincs rá mentség. A harmincadik születésnapi bulim meghívóját – kurta gondolkozás után – már nem küldtem ki neki. Nem kerestem, magára hagytam.
Ezt a bűnt nem kéri rajtam senki számon, és a lelkiismeret-furdalást is könnyű csitítani: hiszen beteg volt, nem is tudtam volna rajta segíteni. Igen, a márciusi esőben, sírja mellett állva mindenki ártatlanul széttárta a kezét: szegény Zsuzsa, nem tudtunk rajta segíteni. Hiszen beteg volt, s e kórság legyőzéséhez mi kevesek vagyunk.
Én gyáva voltam. Remélem, megbocsájott nekem.
Szeretném azt hinni, hogy rám gondolt, amikor ezt a verset írta:
méltatlankodom:
Én nem állok be a pulóver-kötő
mindenféle lányok sorába!
Hány gombja legyen?
(Paulinyi Zsuzsa: Egyetlen, Orpheusz könyvek, 2003, Budapest, szerk: Zsille Gábor)
2006. július 2., 23:59
Ez most erős. Túl erős. Legalábbis nekem. De a versek jók. Ha igazad van, kár, hogy meghalt.
2006. július 3., 18:10
Sajnos, nem ez az egyetlen erős történetem. Sajog is ettől a szívem rendesen.
2006. július 6., 13:44
Pokolian tetszik,sirok ha kivül nem is, sok zsuzsalélek keringhet kőztünk, s mindenik megbocsátott minden Répának. Legalább is remélem. Javíthatatlan romantikus vagyok.
U.I. sok ilyet ide de dögivel:)
2006. július 7., 01:51
hol talalom zsuzsa verseit?
2006. július 7., 14:10
Szerintem az Írók Boltjában akad belőle, mert ott árulták, ha nem, akkor a kiadónál lehet felhajtani.
2006. július 7., 16:54
koszi.
2006. július 18., 18:09
Kedves Répa!
Megtenné, hogy felkeres a maxfrisch@freemail.hu címen? Szeretnék Öntől néhány dolgot kérdezni a “Gyűlnek halottaim 1.” kapcsán. Nagyon köszönöm, ha szakít rám időt.
Max Frisch
2006. augusztus 8., 13:05
Kedves Max! Hiába is küldök levelet, a démon visszaküldi. A repablog@freemail.hu e-mail-címen várom a jelentkezését! szívélyes üdvözlettel répa
2006. október 15., 21:58
Ismertem… Jóban voltunk, nagyon jóban, aztán mégis nagyon messzi vitt minket az élet, majd a halál… Valahol ezt olvastam:
EGYetlen PERC
kell, hogy megértsünk valakit.
EGY ÓRA,
hogy megkedveljen minket.
EGY NAP,
hogy megszeressük. De
EGY EGÉSZ ÉLET,
hogy elfelejtsük. Utoljára nagyon régen láttam a fekete hetesen mesélte mi van vele, mesélt gyermekéről, férjéről, mindenről amiről írtál, kértem keressen, de nem keresett már meg…
Néha, mikor Farkasréten járok nézem a házukat: mi lehet vele? Aztán a hír megbénít.
Emlékszem a pintyeire, emlékszem elkérte a Makám lemezem, mert nagyon tettszett neki a borítója és kitette a szobájába, és emlékszem a nagy karton-kulcsra ami az ajtajukon lógott belül, rajta Zsuzsa írása: viszel?
Ma ilyen kulcs lóg a mi ajtónkon is, mert Zsuzsa azért csinálta, hogy ne felejtse otthon a lakáskulcsát én azért csináltam, hogy középső fiam ne felejtse itthon a kulcsát. A középső fiam, akit a szívem altt hordtam, mikor Zsuzsábval a fekete hetesen összefutottam.
2007. december 6., 13:29
Szobatársam elment otthon a könyvtárba és becsukott szemmel körbefordult, majd levett egy könyvet a a polcról. Paulinyi Zsuzsa verseskötete volt…azóta ezzel alszunk esténként, hol ő olvas fel belőle hol én…
kicsit olyan ‘lelkemből szól ez a dal’ érzés tőlt el tőle…élet-érzések vannak elrejtve a szabadon folyó szavakban és sorokban…
Nagyon szomorú ami vele történt, de annak örülök, hogy -sokakkkal ellenétben- ő itthagyott nekünk valami igazán fontosat, egy darabot a lelkéből…és erre nagyon kevesen képesek, így ha véget is vetett az életének, nem élt hiába, azt hiszem.
2008. január 17., 01:23
Kedves Répa!
Örülök, hogy megtaláltam a blogodat. A minap az Írók Boltjában egy rendezvényen voltam, és ráakadtam Zsuzsa könyvére. Semmit nem tudtam róla, így kiváncsivá tett a kis kötet. Amikor beleolvastam a verseibe, megütköztem, bizony elsírtam magam, hogy ez a 2003-ban megjelent könyv már hagyatéka egy vívódó, önmagát nem találó léleknek. Mi minden lehetett volna, ha kézben tudja tartani életét! A versek roppant hatásosak, és különös mélységekbe visznek. Bármennyire is igyekszik az ember, önkéntelenül elidegenül attól a szituációtól, amelyben elveszít valakit, akár betegség, akár halál miatt. Ettől még senki sem bűnös. Te megtetted a magadét, megosztottál másokkal egy sorsot. Minden sors érték – a másé éppen úgy, mint a magunké. Bennem elindított valamit ez a helyzet. Valószínűleg írok majd Zsuzsa verseskönyvéről. Én magam is költő, esszéista vagyok. Éppen most adtam le a kiadómnak újabb esszékötetem.
Kedves Répa! Szeretném, ha többet is megtudhatnék Zsuzsáról. Ha van, ami nem publikus, akkor az e-mail címemre írj. Én egy 53 éves tanárnő vagyok egy középiskolában. Remélem, nem veszed tőlem rosz néven az érdeklődést, ha mégsem szeretnél mást leírni volt barátnődről, azt sem nehezményezem. Nem puszta kíváncsiság vezet, csak az íráshoz lehetne adalék. Köszönöm, ha reagálsz hozzászólásomra.
Nyugalmas napokat kívánok:
Aphrodite
2008. május 18., 14:58
én nem ismertem pedig ő volt az édesanyám…
2008. május 23., 21:23
a bizonyos erős férj családja mégis mit tudott volna tenni?
2008. augusztus 20., 03:24
talán szeretni kellett volna csak……
2009. március 9., 21:48
Szia Répa! Én ismertem Zsuzsát, igaz hogy csak élete utolsó éveiben találkoztunk.
Sokat futottunk együtt a Margit szigeten. Mesélt rólad is és másokról. Meghallgatni és vele lenni kellett. Keresett és kapaszkodott,megértésre vágyott és harcolt……
2009. október 6., 02:38
A KSV gyakorlatilag egy szientológus szervezet és hamis ígéretekkel traktálják szerencsétlen vállalkozókat. Majd jól kifosztanak.
2009. október 6., 02:40
A KSV (Kampány a Sikeres Vállalkozásokért) gyakorlatilag egy szientológus szervezet és hamis ígéretekkel traktálják szerencsétlen vállalkozókat. Majd jól kifosztanak.