Ó, tegnap a Técsői Banda már nekem húzta a máramarosszigeti dalt, én meg fújtam velük: la, la, la, mai dorule, dor. Hű, nagyon szeretem ám, ha nekem játszanak! A Gödör klub kiváló kultúrpolitikájának köszönhetően (rendszeresen bérbe adják a helyiséget nagyobb cégek rendezvényeinek, avatott be egy szervező, majd az ebből befolyt összegből fedezik a színvonalas és ingyenes koncerteket) részesültem a jóból. Az elején nem éreztem jól magam, mert két órát vártam egyedül bennfentes Kátyára. Na jó, az túlzás, hogy egyedül, mert azért – természetesen – találkoztam ismerősökkel, de azért tudtam, hogy Kátya a lelkiismeret-furdalását rendszerint egy beherovkával kompenzálja, előadtam a magára hagyottat.
Meg a banda is kicsit fáradtan kezdte. A tűzijáték alatt eláztak a hangszereik, aggódtak miattuk, kedvetlenül játszottak. Aztán nagyon belejöttek, de nagyon. A soknemzetiségű régió bőséges zenei kincset biztosított számukra. Játszottak magyar, román, zsidó, cigány, ruszin, szlovák népzenét, sőt hucult is, amiről én még egyáltalán nem is hallottam. És persze, külön nekem, mert most jöttem haza Máramarosszigetről, a mai dorulét.
Ami valami olyasmit jelent, hogy vágyam.
Ami most nekem az, hogy megint elmenjek mulatni a Técsői Banda koncertjére.

Elküldve: 2006. augusztus 23., 20:41-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.