Budapest belvárosában, na, nem abban az undorító váci utcás részében, hanem az Oktogontól egy köpésre, egy mellékutcában. Szinte szomszédaink sincsenek, az épület jórészt irodából áll. Van egy belsô udvar, napközben az irodisták parkolnak benne. Meg a kéményseprô vállalat vezérigazgatójának az autója, sofôrrel együtt… az az irritáló bazi nagy fekete autó, ha meglátom, hirtelen mindig rám jön, hogy kirázzam a szônyegeimet. Ha pasi lennék, lehugyoznám.

Este aztán kiürül az udvar.

Áll még egy gyönyörû, óriási fa is az udvar közepén, a maps.google felévtelei szerint az egyetlen zöld folt a közelben. Oda szokott néha felmászni Rozi avagy Pacsek (titkos nevén Cybulski Maciek), elsô számú, a Jászai Mari téri aluljáróban talált macskánk. Az udvaron állnak még a biciklik, minimum kettô, de mivel szinte az összes barátunk drótszamáron jár, és mivel szinte mindig van nálunk valaki, ezért több.

Mondom, ez egy csajos-dzsánki belvárosi kéró, ahová feljárnak az arcok. Néha több is a kelleténél.

Mert nálunk mindig vannak érdekes dolgok, kaja, pia, na meg mondom, dzsánki lakás a miénk. Van úgy néha, hogy éjjel kimegyek pisilni, és mire visszaértem, már be is álltam.
Minap felnézett egy barátom. Eléggé kimerült halmazállapotban volt, kínáltam itallal, de mondta, hogy most valami zöldre vágyik (és nem vegetáriánus kosztra, annyit elárulok). Került persze az is. Ettôl még jobban belazult, vékony résen nézett rám. Vakargattam a fejét, bújt hozzám dorombolva, mint egy frissen talált homeless macska (tudom, milyen ez, mert kettô is van belôle). Annyira megsajnáltam, hogy felajánlottam, hogy csak most, csak ôt, és csak a jó barátságunkra tekintettel leszopom, és jön nekem egy szíveséggel (amibôl aztán kettô lett). Mert nekem ez is belefér a barátságba.

Meg arra gondoltam, ha ilyen szopós történettel kezdem a blogot, rögtön meglesz az olvasottság.

(Agrado)

Elküldve: 2006. május 26., 11:52-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.