Tegnap megint népjárás volt. Ria, Luca, Tompas ott volt default. Majd jött Editke, aki a ruháimat csinálja. Mert nekem nem jó a konfekció, több okból sem. Egyrész méretre nem jó, bár mostmár van Ulla Popken, ők nem a szokásos hányinger molettruhákat készítik – ha kövér vagy, járjál csadorba -, tehát a 21. századra eljutottunk oda ebben a városban is, hogy megjelentem mint vásárló. De nekem akkor sem kell rendes ruha. Jobb szeretem azokat, amiket Editke készít, amikre anyacsavarok vannak varrva, fodrokkal teletűzdelve. Aztán Editke el, jött Verocska, a zsidó kis fiskális, és azzal hülyítette a népeket, hogy már kész a négyes metró, de csak a zsidók használhatják. Kerekedett a társalgás, mikor megérkezett Eszter és Bandika.
Bandika a hazai squattmozgalom jeles képviselője. Bandika a pszeudoszkvatt AK57-ben lakik, ahol tízkor takarodó, nem lehet cigizni, szívni mégannyira sem, és már két hete nagytakarítanak (megjegyzem: ráfér). Hajnalig hülyültünk. Az osztályok a lakóközösségben így néznek ki: a macskák a burzsoázia. Nem dolgoznak, nem termelnek. Egész napos henyélés az ágyban, reggel-este koszt. Még az a jó, hogy nem tudnak beszélni, és nem nyomatnak semmiféle szakrális handabandát, hogy ők isten kiválasztottjai. Ria a burzsoázia szervilis kiszolgálója. Ő sem dolgozik – csak ritkán, és vigyáz, hogy ne vigye túlzásba -, van egy kétszobás lakása, amiért a kisujját nem mozdította, állítólag sémi-filológiát tanul az ELTÉ-n, már vagy tíz éve. Szerintem soha nem fog diplomázni. Na, és én vagyok a lúzer munkásosztály, én dolgozom, én szedem a macskák után a szart, és mivel én nem annyira szeretek pöcegödörben élni, és nem szeretném azt, hogy a lakást szag alapján lehessen megtalálni, takarítok, ágyneműt mosok.
Aztán néha kitör a forradalom, mert a javak igazságtalan elosztása ezt generálja. Jön az üvöltözés, csapkodás, a két burzsuj az ágy alatt, Ria meg mosogat, mint egy kisangyal.

Elküldve: 2006. május 27., 16:52-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.