Nekem a szatyor már punga lesz, a sütő lehr, az üdítő szuk. A gyerek pulya, a szerelemgyerek koptyilpulya. A jelenléti ív kondika – felesége szerint ezt kell vendéglátómnak minden este aláírnia a kocsmába. „El vannak menve Magyarba” – mondja a rónaszéki tanárnő. Kommentáljam!?
Jancsi bácsi, az erősen fasiszta, alkesz öregember gondoskodik a szállásról. Jó egy órát üldögéltünk a teraszán, amikor rájöttünk, az öreg nem a kocsmában van, hanem a szobában húzza a lóbőrt. Fehér ruhában voltam, kiengedtem szőke hajamat, s úgy ébresztettem fel. Megijedt a mátós öreg, azt hitte, túlvilági jelenés vagyok. – Én csak álom vagyok, Jancsi bácsi – próbáltam neki beadni, de Bálinték elröhögték magukat.
A sós vizű strand érdekes – öt percig. De nincs tiszta vécé, öltözőkabin, román lakodalmaszene szól teljes hangerővel, a tussolóból jéghideg víz csorog, pedig hajat is kell mosni a só miatt. Szimpatikus arcú férfi kérdez valamit a zuhany alatt. – Nem értek románul – mondom románul -, Budapestről jöttem. Örül nekem, magyarul kérdezget: kiféle, miféle vagyok. – A nagymamám máramarosszigeti volt. A Csiszár családból. A viski ágból. – Én is Csiszár vagyok – lelkendezik, s én is meglepődöm: mindig ráébredek, hogy egy nagy szigeti família sarja vagyok. – Szaploncán, a vidám temetőben vagyok fafaragó, a fiam is, jól megélünk belőle, jöjjön, bemutatom a családomnak.
Este már sírok. – Angol vécét akarok, Bálint, angol vécét. Kísérj ki pisilni. Fúj, beleléptem egy tyúkszarba, hívjunk taxit, azonnal menjünk vissza a városba! – a nyafogásom már biztos elviselhetetlen. Nem merek inni semmit, potyába kínálgatnak sörrel, mert félek a sötét kerti buditól. A ház, amiben alszunk, egy öreg bácsié volt. Tele hihetetlenül gyönyörű stílbútorral. Az alacsony kis szoba fala zöld mintás, giccses vallásos képekkel díszítve, s az egész dohszagú. Pityergek a poros fekhelyemen: az otthoni baldachinos-királynős ágyamra gondolok, lila ágyneművel, illatos lepedővel. Nem gyaláznám ezt a szállást, de a viskó tetején parabolaantenna, a szobában házimozi-berendezés.
Tetszik viszont az etnikai sokszínűség. Bálint barátja, Robi, egyszerű fuvarozó, de a magyaron kívül ért románul, ukránul, németül, szlovákul. Felesége tiszta arcú ukrán nő, magyarul szólok hozzá, ő románul válaszol, s jól megértjük egymást.
Veszni hagytam a jó nyelvérzékemet, ott egye meg a fene. De románul muszáj lesz összeszedni egy kis nyelvtudást.

Elküldve: 2006. augusztus 1., 14:57-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.