Legjobb otthon
Hiányzik Máramarossziget. Kicsit helyrerázódtam ott. Aggódtam már az egészségem miatt, mert a lábtörésem óta – kellett nekem Jézuskától korcsolyát kérni – nem nagyon ittam, és sokszor nem is esett jól, megfájdult a fejem. De a kedélyes társaság, szigeti barátaim, elvégezték nemes missziójukat: csúszott a sör, a mézes körtepálinka, a Murfatlar borok.
És jókat ettem, hihetetlen jókat. Egy csomó olyasmit, amiben egyáltalán nem volt Knorr vagy Maggi. Ezért elsősorban Bálint édesanyját illeti köszönet. Kibuszoztam Hosszúmezőre Erikához, ők is vacsorával vártak. De én kimentem a kertbe, és ami ehető volt, mindent megkóstoltam. Ízletes, zamatos zöldségek. Csak azt nem értem: ha a sárgarépa murok, akkor mi a sárgarépa, amit csak a disznóknak adnak, és mi van benne, amiért én nem fogyaszthattam belőle?
Most újra itthon vagyok. Állok a szmogban a körúton, és várom az új villamost (amit már ki is vontak a forgalomból). Éjszakánként ropognak a csótányok a lábam alatt. A mellékutcákban a kutyaszar és -pisi penetráns szaga terjeng. (Ez azért mégiscsak urbánusabb, mint a libaszar…) Nézegetem a jópofa teheneket – nekem tetszenek, amikor Hamburgban voltam, akkor rendezték meg ott is a cowparádét, ott is tetszett. Mindenki a Szigetre készülődik. Kátya csalogat: Erika Serre is fellép, menjek ki, felír. (Erika Serre nagymamáját Máramarosszigetről deportálták, hoppá!) Persze, legyek ott reggeltől, és dolgozzak.
Hanga közben hároméves lett. Elszaladt az idő, mintha csak tegnap lett volna, hogy megnéztem őt a kórházban: csúf kis ebihal. Rám ugyan nem hasonlít, mondtam, nekem akkor sem lenne ilyen ráncos, vörös arcom, bedagadt szemem, ha három hétig megállás nélkül innék. Most meg kiabál a jeles alkalomból összegyűlt családnak: unnepeljunk, unnepeljunk! Az ajándékomat félrelöki: hol van belőle a játék? Kis hülye bunkó pina, mondom neki, erre rámugrik, csikizni kezd.
Óóóó, közben az irodában, ahol ülök, bejött S. Laci, neves liberális publiciszta. Ó, neki igazi szeplős farka van, ilyet még nem is láttam, nagyon helyes. Hosszasan puszilgatja az arcomat.
- Olvastad a könyvem?
- Amióta haldokló gyerekekről írtál, egy sort sem olvastam tőled!
- Pedig rólad is írtam.
- Nem érdekel.
- Akkor nem is kérsz belőle egy példányt?
Na jó, ha akar adni, elfogadom, kegyként. Vajon mit írhatott rólam?