Az a két perc
Én csak azt a két percet szeretem az augusztus huszadikából. Amikor a tűzijáték előtt, kilenc órakor, elsötétül a város. Csönd van, és várakozás. És nekem elszorul a szívem: micsoda áldás az, hogy ezt a várost egy évben csak egyszer sötétítik el. És nem szólal meg a légiriadó, nem kell óvóhelyre menekülnünk, egymás kezét szorongatva, szánk szélét harapdálva várni a bombázások végét, amikor más gondolatunk nincs is, csak hogy élnek-e még a szeretteink, áll-e még a házunk. Anyám, apám átélte a háborút. Én csak a híradóból ismerem. És évről évre, a Duna partján állva, abban a két percben eszembe jut: milyen kurva szerencsés vagyok!
2006. augusztus 19., 05:55
Hidd el Repa, soha eletedben nem lesz akkora adrenalin loketben reszed, mint mikor meghallod egy nehezlovedek suviteset… Az ejtoernyos ugras ehez kepest esti mese
2006. augusztus 19., 14:51
“És nem szólal meg a légiriadó, nem kell óvóhelyre menekülnünk, egymás kezét szorongatva, szánk szélét harapdálva várni a bombázások végét”
Ez most éppen Libanonban történik.
2006. augusztus 20., 18:08
Az identitászavaros Lovas István, aki jobbos létére furtonfurt Noam Chomskyt citál – aki ugye a legnagyobb élő anarchista, amellett, hogy nyelvész is, na szóval kőbalos -, és ezért is szoktam olvasni a Nemzetet, szóval ő a lapszemlében ezt írja: Noam Chomsky arról nyilatkozott Közeleg az apokalipszis c. írásában, hogy a libanoni háború lényege a világ figyelmét elvonni a Gazai övezetnek Izrael által történő elpusztításáról.
Ma gondolok Libanonban törénő borzalmakra is.