Gézu anyja
Van egy kis fabábum, a lába között egy zsinór lóg, amit ha rángatok, táncolni kezd. Riától és Lucától kaptam. El is mondták: rózsaszín, mert leszbikus, vörös nyakkendője van, mert komcsi, a szivárványszínű deklije pedig arról tanúskodik, hogy buzi zsidó.
Ezt neveztem el Gézu anyjának.
Amikor Hanga még iciripiciri volt, bevittem őt a régi szobámba, lefektettem a – rendszerint bevetetlen – nagyágyamba, és játszottunk Gézu anyjával.
- Ha bemegyek a kocsmába, rávágok a zongorára – énekeltem neki, ő boldog mosollyal díjazta -, az orgona azt susogja, elszökött a Gézu anyja, ej, romálé sáválé!
Tegnap a Parno Graszt nyomta a West Balkánban. Ők most a legjobb forgalomban lévő antidepresszáns, meg a Szilvásiék. A városi cigány fiatalok színe-java ott volt: kedves barátaim, cigány testvéreim. A Gyere vélem az állomásra kezdetű cigány dalnál már forrósodott a talaj, sokan táncoltak, a Paszabi halastóbant mindenki énekelte – Gyere rózsám, húzzál ki, ne hagyjál elhervadni, ne hagyjál a halastóban de meghalni -, de a robbanás, mint mindig, a Gézu anyja.
Akire még ez sincs hatással, az tényleg reménytelenül gádzsó. Az tegye el magát egy befőttesüvegbe, öntsön magára egy kis ecetet, és savanyodjon meg örök életére! Ne is pazarolja magára a szalicilt, így is, úgy is penészes lesz.
Aki viszont nem szeretné, hogy a szomorúság állandó vendége legyen, az fusson el gyorsan Mikkamakkával a Négyszögletű Kerek Erdőbe, vagy menjen el egy jó kis cigány koncertre! És keressen engem, mert ott leszek!